Álmodozásra mindenkinek szüksége van, csak nem mindegy, hogy mi lesz az álmodozás vége. Valaki legyint, hogy á, úgyse lesz ebből semmi, valaki pedig azt mondja, igen, ez így lesz! ...
Mindenkinek megvannak a saját kis praktikái, hogy hogyan és hol álmodozzon a jövőjéről. Nekem rendszerint ez egy relaxációs fürdés során szokott bekövetkezni, és nagyon szeretem mikor csak belemerülhetek a gondolataimba. A többi emberhez képest viszonylag sokat álmodozom... Ezt sokáig úgy fogtam fel, hogy rossz dolog, mert folyamatosan az álmaimban élek, vagy az álmaimnak élek és akkor elfelejtek a valóságban lenni. Mára eljutottam odáig, hogy ez egyáltalán nem probléma. Az a fajta ember vagok, aki mer álmodni és ezeket az álmokat nem adja fel egy könnyen, hanem a lehető legtöbbet megtesz az elérésének érdekében. Ezzel adok erőt magamnak és mosolyt a nehezebb napokon, hogy ezt azért csinálom, hogy közelebb kerüljek az álmaimhoz, legyen az akár csak egy utazás, egy meghitt pillanat vagy akár az egész elképzelt jövőm. Nem szabad a gyermeki énünket elfeledni, és teljesen "kiölni" csak azért mert "felnőttek" lettünk és a valóságot kell végigcsinálnunk. Emberek! Az élet nem egy küzdés, nem bonyodalmak halmaza amiken csak át kell rágni magunkat, mert majd utána egyszer jobb lesz.... NEM! Az életet nem túl kell élni, hanem meg kell élni... a nehézségek közepette is meg kell találnunk, hogy mi az ami csak egy kicsit is kiszakít minket a valóságból és egy jobb világba repít. Mi más lenne ez a dolog, mint az álmaink? Merni kell hinni az álmainkban, még ha pár év múlva csak legyintük rá vagy röhögünk rajta... de éppen, akkor, ott megszületett ez a gondolat, és biztos, hogy nem véletlenül. Hagyjuk magunkat sodródni az álmok tengerében és ne legyünk restek felidézni a bennünk lakózó kisgyermeket, mert ők tudnak csak igazán kizökkenteni.
