Az életünkben nagy szerepe van az emlékeknek. Emlékezni mindig jó dolog, persze ha sok, szép emlékünk van. Misem jobb, mint egy-egy téli napon vissza gondolni a nyár rejtett kincseire, a nevetéssel, élménnyel teli pillanatokra. Azonban ahhoz, hogy ezek a jó emlékek újra s újra előjöjjenek, megfelelő társaságra van szükség. Akivel fel lehet idézni az elmúlt évek fontosabb pillanatait, legyen az akár egy utazás, egy félresikerült mondat, egy vicc, egy félreértés vagy bármi, ami megmaradt a "múltból" .
Azok az igazán boldog emberek, akiknek sok felidézni valójuk van és ezt van is kivel megtenni. Legyen az egy barát, barátnő, akivel egy jó kávé vagy csoki mellett el lehet bezsélgetni. Legyen az egy társ, aki egy életen át elkisért minket és őszes haláűntékkal egy pohár bor mellett újra harsányan kacag fel a rég hallott történeteken. Vagy legyen az gyermek, unoka, aki kipattintja a szikrát. A lényeg, hogy legyen kivel megosztani...
Az életet próbáljuk úgy élni, hogy minél több anyagi javakat gyűjtsünk, hogy biztosíthassuk családunk számára a megfelelő körülményeket, azonban emellett a metódus mellett elfelejtünk igazán élni. Elfelejtjük az étel valódi ízét, illatát értékelni mert csak az a fontos, hogy együnk valamit. Elfelejtjük a bor szépségét, mert ahelyett, hogy megjelenne szemünk előtt az őszi tájban éppen érő szőlőfürt, ahogyan a csillogó napsugár felszárítja a hajnali harmatcseppeket, csak azt nézzük, hogy ehhez vagy ahhoz az estéhez milyet "illik" felszolgálni. Elfelejtjük a család valódi mivoltát értékelni, hogy milyen jó érzés egy megfáradt nap után hazatérni, leülni beszélgetni szeretett társunkkal vagy lekuporodni a földre játszani gyermekeink mellé. Ezt félredobva gyorsan asztalhoz ülünk, bekapunk pár falatot és a munka megy tovább, mindaddig míg gyermekeink felnőnek, és a soha vissza nem térő korszak csak úgy eliramodik... Mikor ilyen családokat látok mindig megfordul a fejemben, hogy vajon megéri e. Mert valóban, a háttér adott lesz, csak egy idő után nem fogják tudni kiélvezni.
Alakuljon akárhogy is az élet... Amit megéltünk, az a részünk lett, és azt már nem veheti el tőlünk senki. Igyekezzünk minél többet élni és tapasztalni, hogy legyen mire jószívvel visszagondolni, mikor a tisztességgel megélt, idősebb korunban a kandalló melleti hintaszékbe üldögélünk és egy pohár jófajta bort kortyolgatunk. És ha eközben van egy ráncos, puha kéz, mely átöleli sajátunkat, akkor lehetünk csak a legboldogabbak.
