Az embernek mindig van egy elképzelése, hogy milyen lesz a jövője, legyen az akár csak az elkövetkezendő hét, hónap vagy akár az egész élete. Az időtartama mindegy, de biztos, hogy van egy elképzelt jövője és mindent megtesz, hogy egyszer elérhesse a vágyott képsorokat.
Legtöbbször én is ilyen vagyok... Lejátszom a fejemben az elkövetkezendő éveket, hogy mi az, amit mindenképpen szeretnék megélni. De most mégis egy teljesen másik jövőkép köt le. A közeljövőben huzamosabb időre egy idegen országba, idegen városba, idegen emberek közé fogok költözni és itt hagyok mindent és mindenkit, ami csak egy kicsit vagy akár teljes valójában a megszokottat, vagy a biztonság érzetét kelti. Nem tudom elképzelni milyen lesz az elválás pillannata, mi fog lejátszódni bennem, és hogy hogyan fogom megállni a helyem odakint.
Azt megszoktam már, hogy az ember életét ott nehezítik meg, ahol csak lehet... de ilyen fajta nehézségekbe, mint amit ezalatt a szervezési idő alatt tapasztaltam, még sosem ütköztem. Nagyon kitartónak és erős személyiségnek tartom magam. Sok mindenen keresztül mentem már, sok mindent meg és túl éltem, úgy érzem ez sem foghat ki rajtam... Igen... egyszer így érzem, egyszer pedig pont ennek az ellenkezőjét, hogy akármennyire is vagyok sokat látott ember, ez még rajtam is kifog... Nem tagadom, kicsit mélypontra kerültem most ezzel kapcsolatban, kicsit elvesztettem a lelkesedésemet és kitartásomat is, amit pedig nagyon nem lenne szabad, hiszen már csak 7 hét van az indulásig...
Akármekkora legyen is a gödör, amekkorából ki kell mászni, tudom, hogy menni fog... tudom higy sikerül újra megtalálnom azokat a dolgokat, amelyek újra visszaadják a kezdeti lelkesedésemet és amellet hogy tudom, ez azért van mert még éppen a gödör legtetején vagyok, azért azt sem felejtem el, hogy milyen emberek vesznek körül. A legfontosabb, hogy itt van a családom, akik mindig és midnenben támogatnak. Segítenek, erőt adnak, tudom, hogy a legjobb helyen vagyok és hogy mindent megtesznek azért, hogy beteljesítsem a nagy álmomat. Annyira hálás vagyok nekik, és nem tudom nekik kifejezni. Fogalmam sincs hogyan köszönhetném meg nekik azt, amit értem tettek mióta csak megszülettem. Rajtuk kívül itt van természetesn Ő is. Talán a búcsú az itthontól ezért is lesz sokkal nehezebb. Ő is mindenben mellettem áll, támogat és lelket önt belém ha szükséges. Át fogjuk vészelni ezt az időszakot.. át tudjuk, mert nem tehetünk mást. Tudom, hogy képesek leszünk rá, és csak remélni tudom, hogy ezt ő is így gondolja. Mindenesetre reménykedem benne, hogy minden a legnagyobb rendben lesz és mikor hazatérek újra jó szorosan magamhoz ölelhetem. De addig is igyekszem kiélvezni minden percét az együtt töltött időnek, és igyekszem továbbra is kimutatni felé azt, amit érzek. Remélem ő is így érez, és hogy legalább annyira boldog, mint én.
Amit az elmúlt időszakban tapasztaltam, azt biztos, hogy még nagyon sokan érezték rajtam kívül... Mindenkinek vannak problémái, ami miatt ő is belekerül a saját maga kis gödrébe, ahonnan megpróbál (vagy nem próbál meg) kievickélni... De sose feledjétek el azokat az embereket, élményeket, érzéseket, amelyekért érdemes kimászni a gödörből. Mert mindig van értelme!! Egyszer mindig kisüt a nap és egyszer mindig tavasz lesz, az újjá születés. És azt se felejtsétek el, hogy kik azok, akikre mindig témaszkodhattok! Szerencsére én tudom, és épp ezért semmi ok az aggodalomra, minden szép és jó lesz, és meg fogok tudni oldani mindent.
