A mai napon éreztem, hogy azért már nem tegnap jöttem el otthonról... Kicsit szomorkásnak éreztem magam, hogy annyi ideje nem láthattam, nem érezhettem élőben a család közelségét és szeretetét. Persze, annak nagyon örültem hogy kedvesem és nővérem nem egyszer látogattak már meg, és sok szép napot tölthettünk együtt. De nem szabad megfeledkeznem a szüleimről, akik mindezt lehetővé tették. Szeretném már látni édesanyám kékes-zöld szemét, és érezni, ahogy anyai szeretetével átölel. Szeretném érezni édesapám erős szorítását és a kedves, elismerő pusziját. Úgy érzem, mintha ezek már mind évekkel ezelőtt lettek volna "valódiak"...
Ilyen hangulatban indultam el, egy kicsit kiszellőztetni a fejem, és egy régi, jó, szintén magyar barátommal sörözni. Jót beszélgettünk egy kellemes, hideg sör mellett. Mindenki kicsit kiadhatta a feszkót és elmesélhette élményeit. Ahogy hazafele indultam, meghallottam, hogy a téren egy utcazenész páros játszik, és hamarosan már láttam is a tömeget, ami körülvette őket. Én is megálltam. Hallgattam, néztem őket. A lány gitározott és énekelt, míg a srác dobolt, és zsonglőrködött... Nagyon hangulatos estét varázsoltak a zenéjükkel. Teljesen átszellemültem, és újra mélyen magamba nézhettem és gondolkozhattam. Egy pillanat alatt elfogtak a jó érzések, és úgy gondoltam minden sikerülni fog. Ezzel a gondolatmenettel kedvet is kaptam mindenhez és hirtelen, csak úgy, jókedvem lett!
Jöhet vizsga vagy felvételi... Jöhet hideg vagy meleg... Tél vagy nyár... Közel s távol... Város vagy vidék... Mosoly vagy könny... Feladat vagy elismerés... Bármi mert én, MI képesek leszünk megoldani és átélni, sőt, megélni a dolgokat. Erre vagyunk hivatottak :)
Legyen szó már csak egy, vagy akár két látogatásról is... Az életemnek mindig is a része leszel, mint ahogy része voltál születésemtől kezdve. Semmi nem változtat azon a tényen, hogy szeretlek! És tűnjenek bármilyen nehéznek, vagy sötétnek az elkövetkezendő hónapok, ne veszítsd szem elől, hogy már látszik a vége.
